Ez viszonylag régi, ám annál jobb. 2011 június 7-én töltötte fel a Youtube-ra David Martinez azt a videót, melyben a Google Mars alkalmazásással való kitartó szöszmötölés során fedezett fel valami, amit ő maga csak "Bioállomás Alfa" néven emleget.
A videóban sok lehetőséget felvet, a teljesség igénye nélkül: valami élhetett benne, él még ott, vagy élni fog. Áramfejlesztő központ lehet, vagy biológiai tartály, vagy garázs, viszont reméli hogy nem egy fegyver. Hulladéklerakó, ideiglenes szállás űrutazók részére, akár NASA-tulajdon is lehet akármi is az, jól láthatóan nem egy kő, sem pedig hegy.
Íme a remekmű tehát. Elsődleges kedvenceim a kommentek, amikben nem is nagyon kell turkálni, hogy az ember gyöngyszemekre lelhessen. A Slim Pickings néven író felhasználó meglátása a következő:
"Kétségkívül valamiféle bázis. A marsi felszín nem az az ellenséges környezet amiről beszéltek nekünk eddig. IGENIS lehetséges űrruha nélkül járni a mars felszínén; a levegő ugyanolyan sűrű a hegyekben mint a földön. Nincsen csontig hatoló hideg, és az atmoszférának időjárása van, VAN víz folyókban és tavakban, és növényi élet. Az ég kék, és a nap sugarai melegek. A Mars élhető, és ami azt illeti több mint öt évtizede élnek is ott emberek."
Na azért ilyenkor be szoktam pislogni. Hihetetlen micsoda humanoidok csapnak le ezekre a témákra, és őszintén nem értem, hogy lehet bármiféle következtetést levonni pár fénypöttyből amit egy elmosódott képen látunk. És aztán ezt a következtetést megvédeni? No de mégis akkor mi az a 200x150 méteresnek becsült terület? Nos, már említettem, kozmikus sugárzás, okozott pár kieső pixelt ami még ótvarabb képpé fajult mialatt felkerült a google adatbázisába. Alant látható két kép. A felső kép a már feldolgozott kép, ami a google adatbázisába került, majd az alkalmazás rákente a virtuális Marsra. Lejjebb pedig az eredeti kép, mindenféle előkészítés nélkül, melyet a HRSC nagy felbontású sztereókamera készített.
Az MRO, magyar nevén a Marsi Felderítő Orbiter űrszonda is készített képeket a területről, még 2010 január 25-én. Ezeken a képeken az adott területen nem igazán látni semmilyen építményt, bár majd' másfél év kétségkívül sok idő. A lenti képre kattintva a teljes hosszképet megtekinthetitek eredeti helyén. Egy ideig keresgéltem a helyet de nem találtam, zoomolható a kép, élesedik magától.
Azok ott bárányok? Biztosan. Ezen a képen minden pixel olyan 6,25 méternyi távolságot fed le, ami jobb mint a Mars Express képei, ahol 1 pixel olyan 10 métert fed le. Az MRO CTX kamerája 30 kilométeres távolságokban készít fekete-fehér képeket, melyeket a HiRISE és CRISM kamerák is felhasználnak, melyek még nagyobb felbontású képeket csinálnak. Elsődleges célja a kamrának a felszíni változások felfedezése, és a későbbi kritikus pontok meghatározása a tudományos kutatások számára. Tanya Harrison, a projekt tudományos csoportjának vezetője elmondta hogy "Napi szinten, többen is megvizsgálják a CTX és a MARCI képeket. Több okból nézünk át minden egyes képet: a szerkezetek működőképessége szempontjából, éghajlati jelenségeket vizsgálunk, a következő célterület kijelölése okán, és geológiailag érdekes dolgok után kutatunk rajtuk."
"Ha valami szokatlant találunk, megnézzük a területről készült korábbi képeket, és nem csak a CTX és a MARCI képeit, hanem a Mars Global Surveyor kamerájának képeit, a Mars Odyssey THEMIS VIS és infravörös kameraképeit, a Mars Express és a Viking szonda HRSC kameraképeit is. Ilyenformán a dolgokat más szögekből, más és más napszakokban és felbontásokban is megvizsgálhatjuk. Jobb módjai is vannak a dolgoknak, minthogy találgatásokba menjünk valamiről, ami a kameráink képfelbontásainál kisebb méretű lehet: ha valamit látunk a CTX képeken ami érdekes lehet, megkérjük hogy a HiRISE is készítsen képeket róla." Annyira érdektelennek bizonyult azonban a terület, hogy a HiRISE 1-2 méter/pixeles felbontású képeire nem volt szükség.
A poszt a Universe Today cikkje alapján készült. A Google Mars-on akit érdekel a dolog, tessék koordináták: 71 49’19.73?N 29 33’06.53?W
A következő posztokban pedig elkezdek belefutni az igazán szaftos dolgokba ;)