Amerika kimaradt. Pedig ott is van olyan divatcucc, ami egészen elképesztően szörnyű. Metnek, kristálymetnek, (Meth), esetleg amfecónak emlegetik idehaza, de a lényegen nem változtat a közismert nevén, ami metamfetamin. Mit kell róla tudni mégis?
A metamfetamin története néhány egyszerű növénykével kezdődik, a csikófarkfélékkel, az Ephedraceae családdal. Ezekből a növényekből főztek élénkítő teákat már évszázadokkal ezelőtt Kínától kezdve, Pakisztánon és Indián át, az amerikai kontinensekig. 1887-ben nyertek ki először efedrint a növényekből, melyből hat évvel később a metamfetemin megszületett, végül 1919-ben jód és foszfor segítségével állították elő azt kristályos formájában. Az első időkben a hatásuk ismeretlen volt, és lényegében nem célzott okkal alkották meg sem az amfetamint, sem a metamfetamint. Rengeteg fajta betegség és viselkedészavar gyógyítására való törekvésként ezeket adták a betegeknek, végül aztán antidepresszánsként alkalmazták, illetve a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar kezelésére, sőt, az olyan betegségek kezelésére is, melyek nem kívánt túlsúllyal jártak, lásd alant.
És a világ meghódítására. A náci vezérek több millió adag metamfetamint etettek meg a gyalogos, a repülős, és a hajókon szolgáló katonáikkal, Pervitin tabletta formájában. 1938-tól pedig a polgárok is hozzájutottak, és rászoktak az anyagra. Ha a fronton fogytán volt a szer, a katonák gyakran azzal írtak haza a családjuknak, hogy a válaszlevéllel együtt speedet is küldjenek legyenek oly' drágák. 1940-ben, egy négy hónapot felölelő időszakban a fronton több mint 35 millió speed-tabletta fogyott el. És ugyan rengeteg katonában okozott a szer visszafordíthatatlan károsodást, az is világossá vált a nácik számára, hogy a csodaanyag megnyitotta ez után az utat a német szuper-katona megteremtése számára, amiről a hatalom oly sokat álmodozott. Ahogy a háború a végéhez közeledett, új igények születtek, olyan szerek iránt melyek a morált és a harci képességeket is felélénkítik. Így született meg a D-IX tabletta, amely 5-5 milligramm kokain és fájdalomcsillapító mellett 3 mg Pervitint is tartalmazott. A tesztek elkezdődtek, de mielőtt eljuthatott volna a frontra, a háború véget ért. Nem voltak amúgy egyedül a németek ezzel, a britek és az amerikaiak Dexedrine néven nyomták magukba az amfetamint. A japánok is kidolgozták a saját háborús amfetamin-származékukat, melyből a háború után hátramaradt hatalmas mennyiség nagyrészt az utcán kötött ki. az 1950-es és hatvanas években aztán lakosságilag forgalmazott gyógyszerek lettek az amfetamin-származékok, és már nehéz volt nem észrevenni a Dexedrinre és Benzedrinre teljesen rápörgött függők tömegét Arra is rájöttek, hogy a Benzedrine inhalátorokat szét lehetett szedni, és a benne található gyógyszerbe mártott papírkát lenyelve sokkal erősebb gyönyörérzet vállt elérhetővé. Ezek az események kényszerítették Amerikát hogy szorosabban irányítani kezdjék az amfetaminszármazékokat, és ahhoz hogy házilag kezdjék az emberek gyártani a saját kis adagjukat.
A hippikultúra berobbanásával (haha, később megértitek miért nevetek) a tudatmódosító szerek használata is megugrott. Többek közt a Hell's Angels (Pokol Angyalai) motorosbanda lett híres arról, hogy fenil-2-propanolból, egy medencetisztító vegyszerből amfetaminszármazékokat főztek. a P2P forgalmát az USA korlátozta, azonban ez csak egy meglepő továbbfejlődést segített elő: rájöttek a készítők hogy készen beszerezhető efedrinből is elkészíthető a speed, ami viszont ilyen formájában már nem speed volt, hanem metamfetamin. Jesus és Luis Amezcua a 80 években erre alapozván karriert is váltottak, a heroin terjesztést megunván, elkezdtek tengeren túli gyártóktól efedrint vásárolni, és a 90 években az amerikai metforgalom 80 százaléka a nevükhöz volt köthető. Hogy nem buktak le? Az európában és ázsiában beszerzett efedrin javát nem közvetlen Amerikába szállíttatták, és a szállítmányokat több, kisebb szállítmányra darabolták szét amit aztán több laborban alakítottak droggá. Az amcsik ezt a módszert lefülelték, de sok minden nem változott. A polcokon továbbra is kaphatóak voltak azok a gyógyszerek, melyek az oly fontos alapanyagot tartalmazták, és a gyógyszerlobbi elérte azt is, hogy ezeket nem vonják vissza. Az egyetlen siker: már nem lehet őket közvetlen a polcról leemelni. Változtatott valamit ez a helyzeten? 2004-ben feltehetően 1.4 millió ember volt met használó Amerikában, 2006-ban már 1.9 millió.
Így hát meta főzésére kisebb nagyobb "üzemek" létesültek. Az elszántság és a sóvárgás (vagy a pénz, vagy a cucc után) mindenre elszánttá teszi a gyártókat. Még az sem zavarja őket, hogy igencsak veszélyes játék kristálymet-et gyártani, révén hogy csupa gyúlékony és mérgező anyag szükségeltetik a folyamathoz. A kisebb laborok lényegében bárhol megjelennek, és olyan koszt és fertőt hagynak maguk után működésük során, amiből kivakarni a helyet már nem lehet: minden 1 kilogramm meth legyártása során olyan 5 kilogrammnyi hulladék keletkezik. Veszélyes, illékony, gyúlékony, hulladék. Több, külső met labor lekapcsolásakor (vidéki kuckók, lakókocsik) tapasztaltak ivóvíz-szennyezést és hogy kis körben, de kipusztult a helyszín körül a növényzet. Amerikában elég jellemző a met főzése úgynevezett guruló-laborokban - lakókocsikban. 2001 novemberében az amerikai rendőrségnek le kellett zárnia egy államok közti utat, név szerint a 24-es utat, mert az ott közlekedő guruló laborban keletkező ammóniagáz berobbant.
De pontosan hogyan is készül a szer? Nos, több módja is van, a legelterjedtebb a következő:
- Ha nincs még tiszta formában az alapanyag efedrin / pszeudoefedrin, akkor azt oldószeres oldással, és hűtéssel kell kiválasztani pl. az azt tartalmazó gyógyszerből.
- A tiszta efedrint ezután vörösfoszforral és sósavval keverik.
- Ezután kiszűrik a foszfort, és lúggal semlegesítik a savas oldatot.
- Olyan anyagot adnak hozzá, ami megköti a metamfetamint, és ezt a folyékony anyagot elválasztják a feleslegtől.
- Sósavgázt bugyborékoltatnak keresztül a folyadékon, így alakítva szilárd sóvá azt.
- Szűrik, semlegesítik ismét, és csomagolják.
A folyamat mennyiségtől függően cirka két napig tart, és több száz adagnyi kristálymet-et eredményez.Azóta egy "rázd-és-főzd" nevű eljárás is elterjedt, mely kevesebb szöszöléssel, hamarabb állít elő metet, viszont sokkal veszélyesebb is.
Az alábbi galériában pedig a méltán hírhedt "Met arcai" fényképek közül található pár. Ezeket a Multnomah Megyei Rendőrkapitányság készítette az USA-ban, bemutatandó a met hatásait, ami ráadásul viszonlag gyors is.
És mégis hogyan működik ez a cucc, vagy miért olyan roppant mód veszélyes? Nos, elsőként, sokkal de sokkal addiktívabb más szereknél. A mechanizmusa az, hogy a központi idegrendszert stimulálja, túlpörgeti az agy dopamintermelését. A dopamin felelős többek közt a jó közérzetért, a jutalomérzetért. Értelemszerűen, ez egy olyan pozitív érzést generál, mint más semmi: vagy újra előidézi a met, vagy más semmi. Hosszú távon pedig a dopamin receptorokat vágja tönkre, és az agy dopamintermelő képességét. Így a használat azt eredményezi, hogy más már nem is okoz örömöt, vagy elégedettséget, csakis a met. Depresszió, levertség, önmarcangolás uralkodik el az emberen, olyan mértékben, hogy többet nem lesz fontos a mosakodás, az evés, vagy bármiféle mindennapos tevékenység: csakis a met. Hatása még az izzadás, a nagy mentális és fizikai megterhelés elviselésének érzése. Olyan feladatokat képes a met hatása alatt a használó órákon át robotszerűen végezni, melyek normális esetben már untatnák. A hihetetlen izzadás, és a mosakodás elmulasztásának hatására az ember viszketni kezd, bőre megszürkül, sebekkel lesz tele. A másik tipikus tünet a met-száj, melynek pontos kialakulása még nem tisztázott, de az állandó szájszárazság, és a fogcsikorgatás, az ideges fogcsattogtatás, bruxizmus közrejátszhat benne. Aludni nem lehet mellette: az alvásnál fontosabb a met. Az alvásmegvonás pedig hallucinálással jár egy idő után. Egy két lábon járó agyhalottá vállik az ember.
A met olyan szinten átitatta az amerikai kultúrát, hogy még egy vele kapcsolatos sorozatot is készítettek, a Breaking Bad-et, melyet itthon mint Totál szívás (istenem, ilyen bugyutaságot) láthatott a közönség, és arról szól miként kezd metet főzni egy rákban szenvedő középiskolai kémiatanár.
A met terjedésének gátat szabni kívánó kezdeményezés, a Montana Meth Project egyik fő jelszava hogy "Egyszer sem", és nem véletlen. Az anyagra elképesztően könnyen rá lehet szokni. Íme néhány elrettentő plakát.
És ITT egy magyar nyelvre fordított met (és általában véve drog) projekt.
ITT pedig a többi drog-poszt.