A magyar politikai konteót kiveséző gondolataim befejező része.
Teljes verzió: http://goo.gl/ZkPzGa vagy az állandó oldalak között. A link Edge böngészőről nem akarta az igazságot.
Első rész: http://goo.gl/pqPLr5
Második rész: http://goo.gl/Hh2H7Z
Harmadik rész: http://goo.gl/TKI7cL
És ez az ok pedig szociológiai alapokon nyugszik. Magyarország társadalma úgynevezett öregedő társadalom, 20-30 éven belül társadalmunkban még a mostaninál is hangsúlyosabb részt fog kiharapni a 60 év feletti korosztály, egyrészt. Másrészt, beszélnünk kell a posztkommunista szuburbanizációról, melynek folyamán tömegek mentek, vagy ragadtak vidéken - minek következtében az optimálisnál jóval nagyobb társadalmi réteg él városi környezeten kívül. És ahogy az öregkor, úgy a vidéki lét, a kettő együtt pedig pláne alapja a mindenféle, alternatív, "népi" megoldásoknak, és gondolkodásmódnak, mely könnyedén hajlik konteóba. Abba belemenni, hogy miért, túl nagy falat lenne egy ilyen kicsiny blog számára. Egész egyszerűen elég megnézni azon unatkozó kisnyugdíjasok hordáját, akik az internetre szabadultak, mikor robbant egyet Magyarországon is az információs társadalom egyik alappillére, az internet. Persze, még mindig csak egy elenyésző rétegről beszélhetünk, jelenlegi témánk szempontjából. Vagy elenyésző volna? Tekinthető-e elenyészőnek az a több tízezer, magányos ember, aki ezért olyan szektákba tömörül a közösségi élményért cserébe, mely aztán a fiatalabb társadalmi rétegek közé is hatékonyan szivárog be, és eszi meg az agyát az arra hajlamosaknak? Nem, nem nevezhető annak. És hogy hogyan jön ez az egészhez? Úgy, hogy jelenlegi vezetőink, a már korábban említett kampánnyal, és a valós politikai (erről NEM akarok vitát nyitni, szerintem az) viccekkel, mint a rezsicsökkentés röhejes ránc-csalogatója, gyakorlatilag konteóval, disszonens gondolatok tömkelegével igen is befolyásolja az idősebb Magyarországi lakosság-réteg egy jó részét. Akik ezen keresztül aztán, hirtelen megtagadják 1956-ot, és míg 6 évvel ez előtt a Corvin-közben véresre sírták szemüket, most remegve áldják Putyint, és a nagy Orosz megmentőket, akik majd jól megmutassák a geci amcsiknak - ahogy a zorbán is, mer' tolmácsot kérek. De ez már csak melléktermék. A lényeg, az a szavazatokban rejlik. És abban, hogy a hátralévő 5-10 évet, már egyetlen nyugdíjas sem szeretné szarban tölteni, így marad a kellemesen langyos fos. Meg Putyin. Meg a HAARP, és a chemtrail. Kellemes indexes cikk erről ITT.
Hát szóval, így lettek az az Élet Iskolájában tanulatlan idióták az aktuális kormányerő, és potenciális politikai erők erőforrásai. Így lett egy tanulatlan, és buta - konteós réteg, az ország politikai hatalmának egyik kiszolgálója. És kormányunk, képviselőink, mint látjuk, ezt nem szégyellik tovább tüzelni: állami szintre emelik a konteót, hogy az agyatlan tömegek, igazoltnak látva saját hülyeségüket, majd a kis lelki békéjükért cserébe jó helyre tegyék az X-et. Mert ugye a kétbites választópolgárnak nagyon fontos a megnyugvás, és az önigazolás. A kormányzat által fenntartott, állandó, konstans rossz életkörülmények, a napról napra élés félelmetes bizonytalansága, igen is nagyon sok, arra hajlamos embert az őrületbe kerget.
Hiszen az elme megoldást keres: ~25 éve azt mondták nekünk, hogy most hogy elkergettük a komcsikat, tuti jobb lesz. Nem lett.
Helyette ilyen Orbánok "építgetik" a stadionjaikat, miközben a kórházakban fejtörést okoz az infúzió beadásának módja, mert nincs pénz szárnyastűre. Csak épp akkora csalódás ez, olyan horderejű, hogy nehéz elképzelni hogy ezt igen is mi magunk hoztuk össze. Pont, mint az egész történelmünket. Úgyhogy elővesszük az átkot, és szép konteós retorika mentén ismét zsidózunk egy kiadósat. Más kérdés, hogy ebből a gyermeteg álomból fel lehet-e ébredni, vagy marad az, hogy Mihály arkangyalról képzelegve... na ácsi. Ez kimaradt, pedig fontos.
A vallás. Életünk mindennapi része, azonban konteós körökben észrevehető egy tendencia: elkezdték mind a műanyag MAGyarságot, mind pedig egyes alternatív gyógyászati humbugokat összevonni a keresztény vallással, és Jézus nevével. Néhány ezo kör, mely eddig csak ezoterikus tanokon keresztül volt "a fény gyermeke", hirtelen a valláson keresztül lett az. És el kell ismerjük, hogy a vallás, az bizony sokszor nagyon súlyos konteó. Nem szeretném vitatni, hogy képzeletbeli barátokkal játszani miért is problémás dolog, mindenkinek a maga dolga a hite - azonban az én szemszögemből, egy ortodox vallási hozzáállás semmi több, mint gyermeteg konteó. Ennek szélsőséges támogatásával, nem pusztán a fenn már több szemszögből kivesézett disszonens tömegeket, és idősebbeket lehet zászlóink alá söpörni. Orbánl, és a Fidesz, egyházzal kapcsolatos ténykedésével kapcsolatban egyesek egyenesen azt suttogják, hogy rejtett teokrácia épül kis országunkban. Aztán ott volt (sőt, az internet nem felejt, szóval van is) Semjén Zsolt ominózus ámokfutása a Hír TV-ben, mikor is a csávó jól helyre rakta Darwint, bigott kereszténységéről tanúbizonyságot téve. Ez fentebb látható. Innen pedig a végső csapás csak egy lépés volt: a Hit Gyülekezete egyházi státuszt kapott, és mint az kiderült, millió szálon van összefonódva a kormányerőkkel.
Kérdem én: ennek, ENNEK a hulladéknak, ennek a szemfényvesztő, aljas és hazug szégyennek a propagálása fontos volt kormányunk számára? Persze, tudja mindenki, hogy miért volt az. De az ebben hívő, agyalágyult emberek, bizony a Fideszes konteó-szavazótábor részeivé váltak. Ők is, meghatározóivá, formálóivá váltak a mindennapjainknak. És ez csak egy példa ugye, hogyan forr össze a vallás indukálta ostobaság, és a hatalom. Hogyan lesz a buta tévhit mélysége, mércéje a hatalomnak. Így fordulnak aztán a szavazóurna felé a angyal-fanatikusok, meg a Jézus királyi mivoltját mantrázók, és teszik oda az X-et, ahol reményt látnak arra, hogy téveszméik szélesebb körben is teret nyerhetnek.
Márpedig, ha maguk mellé emeltek egy szervezetet, akik szerint hatezer éves a Föld, mi akadálya lenne a többi marhaságnak?
Ugyan itt kell értekezzünk arról, hogy micsoda üzletté vált ez a téma. Senki sem fizet már több ezer forintot egy pszichológusnak, vagy megy el államilag támogatott pszichiátriai kezelésért hálapénzben perkálni az értéktelen valutánkban, hogy ha életében komoly problémák akadnak. Nem mennek, mert Marika hamarabb fogja megtisztítani a csakráinkat, és összességében olcsóbban, kevesebb vesződés mellett. A hiszékenység vércséi már évekkel ez előtt ráébredtek arra, hogy bizony a magyar, szarul él. Így aztán ezek a vámszedők, mára végeláthatatlan sorokba tömörülve osztódnak napról napra. Évike, az Atlantiszi gyógyító, pár ezer forint átutalásért telefonon egyeztetve végez gericműtétet. Nincs semmiféle altatás, több napos előkészület és lábadozás az undorító, húgyszagú, értéktelen magyar kórházban, ahol lisztes habarás az ebéd a szelet kenyér reggeli után. Csak hátra dőlünk, és Évike megcsinájja' azt a fránya csigolyát. Más kérdés, hogy vajon Évike tud-e nyugodtan aludni annak tudtában, hogy mennyi de mennyi hiszékeny embert károsított meg, az amúgy is tropli anyagi helyzetüket (és egészségi állapotukat) tovább rombolva, így rántva őket a tönkremenetel ördögi körébe - valószínűleg, amúgy tud, és pont ezért kéne mindet magján égetni meg mint pár száz évvel ez előtt. Csak így tovább, tényleg.
Egy szó mint száz, ideje a lényeget kimondanunk: az országot a béka segge alá kormányzó kormányunk, és a létüket, kormányzásukat többek közt (tehát nem kizárólag) lehetővé tevő téveszmés, buta, öreg, disszonens tömegek, igencsak részt vállal, vállalnak abban, hogy országunkban rohamosan tudjon terjedni az összeesküvés elméletek világa, sok esetben ezzel emberéleteket is veszélyeztetve, és irracionális cselekedetekre ragadtatva az embereket.
Nem biztos amúgy, hogy annyira hungarikum ez. Itt egy kicsi ország, kicsi vezetője csinálja a balhét. Azonban ez egy világszintű tendencia. Elég csak megnézni Donald Trump kollegát. Nagyon veszélyes.
De ettől még, ez nekünk fáj. Ettől még nekünk, normális embereknek ég le a pofájáról a bőr.
Természetesen, most rengeteg olvasóm fog felhördülni, hogy mi a fenét beszélek. Inkább magukba kéne nézni az embereknek, és nem áldozati bárányt játszva előadni a mártírt. Hanem józanul gondolkodni. Túllépni azon, hogy liberalista, meg kommunista, meg narancsharcos. Ugyanis politikai nézeteink mentén, bizony a fejünkbe férkőztek a pártok - és ha már a térfigyelő kamerát nem szeressék egyesek, akkor ezt pláne nem lenne szabad.
A boltok zárva lehetnek vasárnap, köszi KDNP, akkor sem megyek helyette templomba, és nem leszek hitgyülis. A Jobbik rázhatja magát, akkor sem leszek hun, sem szkíta, sem sumer, sem szíriuszi - magyar vagyok, és az is maradok. A Fidesz pedig csapkodhatja magát, akkor sem fogok kontrolálhatatlanul gyűlölni mindenkit, koholt vádak miatt.
És nem, egyikőtökre sem fogok szavazni.
Teljes verzió nemsokára.
Első rész: http://goo.gl/pqPLr5
Második rész: http://goo.gl/Hh2H7Z
Harmadik rész: http://goo.gl/TKI7cL