Belga dombok közt, Cheratte városában üszkösödik az egykori szénbányákra, és melléjük épített csipkés épület. Vagy már csak a halotti fátyol miatt gótikus? Nézzük meg jobban akkor:D
A Liège-i széntelepek területén sok bánya épült, hogy a fellendülő Belga ipar éhes száját újra meg újra megtömhesse szénnel, szénnel, és szénnel, ahogy akkoriban Angliában, és sok más európai országban. Az 1860-ban épült, 3 fúrást lefedő komplexum érdekessége hogy egykor az első elektromos erővel működtetett bánya volt Belgiumban. Fénykorában 1500 bányász dolgozott itt, 1977-es bezárásakor még mindig 600-an tevékenykedtek. 1982-ben mint történelmi emlék került bejegyzésre, mégis a privát vásárlót nem érdekli e kulturális emlék rohadása: 30 éve minden ugyanott, ugyanúgy van, ahogy egykor elhagyták: cipők, naplók, ruhásszekrények. Érthetetlen továbbra is számomra, hogy ilyen dolgokat miért hagynak csendben elrohadni - persze a gazdag befektetőket a telek érdekli, a hely, így a legtöbb indusztriális emlék leromboltatik, hogy aztán irodaházak nőhessenek a helyén, egy új generációnak. Akik már nem vérrel és verítékkel, széntől kormos arccal építik országukat, hanem papírral meg ceruzával, internettel és tőzsdével. De a világ változik, csak feledni miért kell? Merthisz ezek nélkül a szénbányák nélkül talán ma a terület felvásárlója sem lenne annyira gazdag, hogy megtehesse:) A komplexum hatalmas, több napnyi felfedezőtúra kéne teljes megcsodálásához, de tessék pár kép, a Cheratti szénbányáról, a Hasard Colleries-ről.