Szemezgessünk. Manapság, az internet csodája révén, az információáramlás intenzívebb mint valaha is volt. Csak egy érintésre van sokszor tőlünk a tudás, vagy amit tudni akarunk. Ezt azért írtam így, mert itt nem a tudásra gondolok, amit megszerezni akarunk, hanem a tudásra, ami beleillik a nézeteinkbe, vágyainkba, gondolkodásunk repertoárjába. Pontosan ezen a fajta információszerzésen tengetik életüket az oltásellenesek is.
Félrevezető információk halmaza található az interneten sajnos, melyek mellől kiszemezni az igazságot sokszor cirkuszi mutatvánnyal ér fel. Nemrégiben, kutatások is születtek azzal kapcsolatban, hogy a Google keresőmotorja a korábbi keresések, oldalmegtekintésekre támaszkodván, inkább azt adja a felhasználó szájába, amire kíváncsi - és nem a puszta tényeket. Így aztán a számítógép előtt ülő megszállott internet-tudósok, vagy éppen orvosi segítséget a Google-től váró aggódó szülők szépen rákeresnek arra hogy autizmus, oltás, meg akkor már rögtön arra hogy "véd-e a vakcina". A következő körben a keresés releváns eredményei között már jó eséllyel felbukkannak azok a hoax-oldalak, melyek tudományos hitelessége nem pusztán megkérdőjelezhető, hanem egyenesen szóbeszéd kategóriába sorolható. Itt elsősorban olyan oldalakra kell gondoljunk, mint a Naturahirek.com, mely egyik legékesebb példája a "anti-tudományizmusnak", mely a weben terjedőben van, ha kis országunkra fókuszálunk csak. Forrásokat ugyan megjelölnek, melyek ugyanolyan szennyre visznek minket, mint ők maguk. A referencia nem fontos. Biológiai tudás a cikkek mögött igencsak elenyésző, alapvető fogalmakat nem értenek meg, és fognak fel ezen oldalak fenntartói, vagy nem AKARNAK elfogadni, különböző okokból. Ezeken az oldalakon gyűlnek aztán össze azok a téveszmék, melyek további alaptalan félelmeket szülnek, és melyekből párat akkor rögtön ki is vesézünk. Az itt található linkek 90%-a olyan tudományos és orvosi lapokban publikált tanulmányokra mutat, melyen nem youtube linkek, és nem "oltásokbansátánkönnyevan.com" oldalak linkjei. Én tudom, hogy az idegen nyelvek ismerete is a ciongyíknácik privilégiuma, de ezekhez az nélkülözhetetlen.Itt nem világmegváltunk, ez nagyon fontos. Ezeknek a témáknak ezen felszíni kapargatása, pusztán arra célzás, hogy nagyon súlyos gondolkodásbeli hibák vannak az oltáskritikus eszmefuttatásokban!
Bullshit No. 1 - Hatástalanok a vakcinák valójában!
Mit mond a Bullshit-meter?
Amit az oltásellenesek állítanak: a vakcinák hatástalanok, mert vakcinált emberek fertőződtek meg.
Mi az igazság: a vakcinák valóban nem mindig hatásosak, de arról szó sincs hogy sós vizet fecskendeznének belénk.
A háttér:
A mutáció az örökítő anyag spontán megváltozása, amelynek során új genetikai tulajdonság keletkezik. Próbáljuk egyszerűre fogni a mondókát, hogy közérthető legyen. Mikor egy vírus elkezd - az egyszerűség kedvéért - szervezetünkben szaporodni, akkor millió számra gyártja saját klónjait mint egy őrült. Ez esetben valami egészen elképesztő mennyiségről van szó - vírustól függően 200 - 600,000 (!) új kórokozó óránként, egyetlen sejtből (link), tehát a mutációk száma is megnő. Egy mutáns aztán lehet életképesebb, vagy következmények nélküli is akár. Az élőlény számára, a következmény nélküli mutáció egy kórokozó esetén, megváltoztathatja annak az "identitását", azaz az immunrendszer nem ismeri fel, hiába találkozott korábban (oltás vagy fertőzés során) az "eredeti" változattal. Képzeljük ezt úgy el, hogy Dezső, a vírus, ugyan növesztett egy harmadik lábat, és gyorsabban rohan, azonban elvesztette a kezét. Az immunrendszer meg csak vakarja a fejét hogy most mit kezdjen Dezsővel (aki nem mellesleg most már gyorsabban is tiplizik), mert eddig mindig a kezeinél fogva rángatta vissza. Tehát minél többet képes egy vírus szaporodni, annál nagyobb eséllyel fog olyan új tulajdonságot kifejleszteni, melyet nem vártunk, és nem is tudtunk megjósolni - és amivel még az immunrendszerünk nem találkozott. Pontosan ezért lenne fontos egy betegség morbiditását minél kisebb szinten tartani, hogy az a generációváltások során mintegy lecsendesedhessen - mint a fekete himlő esetében. (Morbiditás: nem, nem az hogy a szaftos vicclapot mennyire olvassa egy vírus, hanem az egyes betegségeknek egy adott populációban megfigyelhető gyakoriságára vonatkozó statisztika. Tehát csökkenő morbiditás: kevesebb előfordulás.)
Hol itt a bullshit? Ott van, hogy az oltásellenesek azt mondják, hogy bizony vakcinált emberek is megfertőződnek, EZÉRT teljességgel felesleges oltatni. Az egyik leghatékonyabb evolúciós bomba a vírusok világa, eszméletlen alkalmazkodóképességük révén, a fenn leírt okokból. Vannak változékonyabb, és stabilabb kórokozók: azonban egy dolog biztos; ha járványok alakulnak ki oltatlan populációkban, ott reális veszély az, hogy egy olyan mutáció alakul ki, mely képes veszélyeztetni az oltott populációt. Ez nem azért marhaság, mert nem így lenne, hanem azért, mert "áldásos" tevékenységük által válik ez részben lehetségessé, az egész mozgalmukat téve bullshitté valahol. Tehát a problémát, melyet aztán ügyük promótálására használnak, részben ők maguk idézik elő. És én azt hiszem, ha lábon lövöm magamat egy puskával, akkor talán nem a puska gyártóját kéne elővennem, hanem azt, hogy miért is voltam olyan hülye, amilyen.
Referenciák? Wikipédia, és biológia tankönyv. Ennyire banális sokszor, igen. De ugye az Élet Iskolájában az ismeretek megszerzése könyvekből nem menő, hát tudom én.
Bullshit No. 2 - A nyájimmunitás ténye nem is tény!
Mit mond a Bullshit-meter?
Amit az oltásellenesek állítanak: a nyájimmunitás egy hülyeség, főleg No. 1-ben leírt okokból, meg mer' mi aszontuk (ugye a tudni vélés a bevezetőben leírt folyamata okán).
Mi az igazság: bár első sorban teória a nyájimmunitás, és nem törvényszerűség, de gyorsan közelít az azzá válás felé. Illetve mint az ki fog derülni, nem beszélhetünk egy általánosított nyájimmunitásról.
A háttér:
Mi is a nyájimmunitás? Nos, az az immunitásnak egy olyan formája, melyben a populáció (vagyis a nyáj) egy szignifikáns része, mely immunizálva van, védelmet nyújt a populáció azon részének, mely nem fejlesztett ki valamilyen okból immunitást. Nyájimmunitásról magas átoltottság esetén beszélhetünk, ekkor egy betegség terjedési sebessége korlátozva van, mivel nehezen talál magának "áldozatot". Ez védi azokat, akik nem olthatóak különböző okokból: a nagyon fiatal gyermekek, az idősek, és az immunkompromittáltak, vagy azok (pl. egyes rákbetegek) akik betegségeikből eredő okokból nem immunizálhatóak. Minden betegség esetében más átoltottsági ráta szükséges a nyájimmunitás fenntartásához (ezért nem szabtam meg fenn pontos %-ot a szignifikáns résznél), így ez a százalékos arány országonként, de még azon belül is, mint Németországban, területenként is változhat. Az első bullshitből jól láthatjuk, hogy a nyájimmunitás pajzsán ütött lyukak komoly problémákhoz vezethetnek. Itt egy kisfilm a vaccinestoday.eu (link) honlapjáról, mely elég érthetően elmagyarázza, hogyan is működik ez:
És hogy miért is a bullshit? Nos az, hogy az oltásellenesek úgy gondolják, nincsen semmiféle tudományosan megalapozott tény arra, hogy a.) létezne b.) vagy ha igen, működőképes lenne a teória. Pedig már 1923-ban megjelent a fogalom egy tanulmányban, mely szerint "Az elmúlt öt év eredményeinek vizsgálata... ...alapján azt kell gondoljuk, hogy egy nyáj immunitása, mint tulajdonság, külön tényként kezelendő, mely több módon is szoros összefüggésben van, de több módon nagyon is különbözik az egyén immunitásának problematikájától." Bár az igaz, hogy háromféle teóriával is megalapozták a nyájimmunitás létezését, el kell ismerjük, hogy ezen teóriák nem számoltak bizonyos változókkal. Ezen számolási formulák úgy születtek, hogy a nyájat egy homogén rendszernek tekintették, melyben nem voltak korbeli, szociális különbségek, és a populáció tagjai véletlenszerűen szaporodtak egymással, illetve nem számoltak a változó évszakokkal. 1975-ben kezdtek először olyan forradalmi számítási rendszereket bevezetni ezen a kutatási területen, melyek a tömeghatás törvényére alapozott egyszerű teóriákat árnyaltabbá teszi. Mostanság, már az élettéren belüli eloszlással, a korral, sőt még az örökölt immunitással is számolnak többek közt, mikor nyájimmunitásról beszélünk. A fekete himlő sikeres eliminálása az egyik legjobb példa a nyájimmunitás mechanikájának működőképességére, hatékonyságára. Meg kell értsük, hogy ez a fajta immunitás, mint fogalom önmagában nem létezhet: minden egyes populációban, élőhelyen, ezt másként kell megfogalmazzuk, viszont mondhatjuk, hogy átoltottság általi teljes védelem megközelítése a nyájimmunitás célja.
Erről EBBEN (link) a tanulmányban nagyon részletes információkat találunk a dologról.
EBBEN (link) a tanulmányban pedig összehasonlítják egy nyájimmunitást is számba vevő, és klasszikus eset számszerű adatait. Eszerint alacsony átoltottság mellett, mindkét esetben hasonlóan növekedtek a fertőzések száma egy populáción belül. Azonban nagy átoltottság mellett egyértelműen kimutatja, hogy az annak mértéke, és egy fertőzés morbiditása, fordított arányosságban van egymással.
Bullshit No. 3 - A gyermek immunrendszere túlterhelődik ettől a rengeteg vakcinától!
Mit mond a Bullshit-meter?
Amit az oltásellenesek állítanak: a vakcinákkal a kicsik immunrendszere átkapcsol túlterhelt módba, mert ezt már nem bírják el.
Mi az igazság: a nemrég született embergyermek tulajdonképpen, finoman szólva is egy adaptációs terminátor immunológiailag.
A háttér:
Az újszülötteknek valami egészen elképesztő kapacitása van a legkülönbözőbb antigénekre való reagálás tekintetében. És itt nem arra gondolok, hogy pelenkával elhessegeti őket. Egészen pontosan 10 a kilencediken és tizenegyediken közötti számú, különböző antitesttel is rendelkezhetnek akár. Egy EBBEN (link) a tanulmányban leírt számolási példát megtekintve, arra jutunk, hogy ha egy vakcinában 100 antigén található, akkor ha 11 ilyen vakcinát kap egy gyermek egyszerre, az a teljes immun-arzenáljának 0,1%-át fogja igénybe venni mikor a szervezete reagál ezekre, és akkor elnagyoltan számoltunk. Ugyanebben a tanulmányban egy érdekes táblázatot találunk, mely összefoglalja hogy a korábbi, és az újabb vakcinákban mennyi protein és poliszacharid található. Eszerint az 1960-as évek körül adott ~3200 protein ellenében 2000-ben a vakcinák már 123-126 proteint és/vagy poliszacharidot tartalmaztak.
Tehát még azt sem mondhatjuk, hogy egy komoly oltási sorozat extrém mennyiségű antigénnek tenné ki a gyermek szervezetét. Ilyenformán, a fenti oltásellenes állítás tisztán bullshit, és a negatív kimenetelek nem foghatóak pusztán a vakcinákra.
Ráadásként, egy 2014-es angol kutatás azt mutatta ki, hogy az újszülöttek immunrendszere sokkal de sokkal erősebb, mint azt eddig gondoltuk volna. Röviden erről annyit, hogy korábban úgy gondoltuk, hogy az újszülöttek T-sejtjei (immunrendszerünk rohamosztagosai, melyek a fertőzött sejteket támadják meg) valamely szinten le vannak butítva, hogy a fejlődő szervezet így védve legyen a láz esetleges káros hatásaitól. A Londoni King's College tudósai 28 újszülött vérmintáit vizsgálták meg, és jól meg is lepődtek: nem hogy el lennének nyomva a vérben a T-sejtek, hanem egy nagyon erős, antibakteriális, IL8 nevű molekulát is produkáltak, melyet eddig nem tartottak számon mint a T-cellák terméke. Erről magában a CIKKBEN (link) olvashattok bővebben.
Bullshit No. 4 - Elég a pár hónapos védelem amit a placentából és a tejből szerzünk!
Mit mond a Bullshit-meter?
Amit az oltásellenesek állítanak: az ember úgy születik meg tökéletesen. Bőven elég.
Ami az igazság: az embergyermek igencsak félkész állapotban születik immunológiai szempontból (is). Nem hogy nem elég, hanem nem is maradandó.
A háttér:
Hogyan is működik ez, tömören. A természetes passzív immunitás megszerzése során egyik egyén (anya) antitesteket ad a másik egyénnek (magzat). Ezen transzportáció a méhlepényen keresztül történik meg, a terhesség utolsó három hónapjában. Hasonló passzív immunitást szerez az újszülött az anyatejből IgA antitestek formájában, melyek bakteriális fertőzésektől védik meg, amíg a saját antitesteket nem képes a gyermek szervezete szintetizálni. Való igaz, az anya immunitásától függ az is, hogy milyen antitesteket ad át gyermekének erre az időszakra. Azért két hónapos korukban kapják a gyermekek például a szamárköhögés elleni vakcinát, mert az arra való immunitás ami az elsők közt kezd eltűnni. A kanyaró, mumpsz, és rózsahimlő elleni immunitás körülbelül egy évig tartja magát, ezért szükséges az MMR vakcina használata 15 hónapos korban. Azonban placentán keresztül örökölt természetes immunitás az első pár héttől az első hónapokig terjedő időszakig lesz jelen, majd megszűnik. Ez nem egy aktív, tartós védelem, innen a neve is: passzív immunitás. Hogy miért is tűnik ez el? Mert mert ezek az immunglobulinok olyan fehérjék, melyeket az immunsejtjeink termelnek, a fehérjék pedig előbb-utóbb lebomlanak.
Itt kell még beszélnünk az üvegezett anyatejről, és ERRŐL (link) a tanulmányról, mely egyértelműen leírja hogy miben is különbözik a szoptatás során adott tej, ettől a megélhetési bűnözéstől, és hogy a fentiekhez hasonlóan, NEM elég.
Egy cikkre ez úgy gondolom bőséggel elég információ egyelőre, de a folytatás érkezik hamarosan, hiszen van még dögivel BS-faktor a témában. És más kivesézni való adalékanyag. Nem, nem higany. Na arról később :)
Az oltásellenes hiszti múltjáról ITT (link) találtok infót.