Antal Valéria ámokfutása után, a konteó továbbra is vígan éldegél a magyar médiában sajnos. Ez esetben, az általam (eddig) nagyon kedvelt Jazzy rádió egy műsorában szabadult el a hülyeség-cunami, mindaz úgy tálalva, mintha egy halál komoly dolog lenne. Pedig nem az sajnos - vicc az egész. Figyelmeztetés: roppant tömény és arrogáns írás következik!
H. Varga Mariann beszélgetett a Dr. Jazzy című műsorban két... orvossal, nem másról, mint az oltáskárosodásokról. A beszélgetés alatt a pokol szabadult el, volt itt minden, de főleg autizmus. Véleményem szerint megengedhetetlen, hogy egy áltudomány propagáló emberek, országos szinten terjeszthetik a már milliószor, tudományosan cáfolt butaságokat. Nézzük meg hát kik is voltak az interjúalanyok.
Egyikük dr. Kürti Katalin, a gyermekorvosból lett homeopata. Igen, homeopátia. Végül is mindig a trendekhez kell igazodni, hiszen valamiből meg kell élni ugyebár. Persze, drága az antibiotikum, de hát ha a feleannyiba kerülő cukorgolyó után több marad a hálapénzre, akkor bizony elkezd viszketni az a fránya tenyér. Természetesen honlapján elhangzik a holisztikus szó pár tucatszor, ez a különös kifejezés amit mostanság annyiszor erőltetnek magukra emberek, mert mégis jobban hangzik, mintha azt mondaná: placebo. Másikuk dr. Ébert Jenő, a belgyógyászból lett - ismét - homeopata. A meggyőződéses harcos, aki szerint a védőoltás bűn - de vajon ha annyira tudja ezt, miért csak mindenféle ezoterikus szemét-csatornákon találkozunk vele? Őt is erősen megfertőzte idővel a tévhit, annyira hogy orvosi hitvallását feladva a marhaságok felé fordult: az emberi butaság egy újabb áldozata, aki sajnos diplomája nyomán doktornak nevezheti magát.
Innentől már sejthető, hogy a 36 perces utazás nem lesz könnyű egy reálisan gondolkodó ember számára, azonban Mariann mintha direkt támadást indított volna a józan ész ellen, ezt volt szíve a világba kürtölni. Felelősen gondolkodó ember, ilyen téveszméket nem hogy reklámoz, hanem egyenesen harcol ellenük. Három héttel ez előtt, mi, gondolkodó emberek, ilyen szemszögből nézve, ismét veszítettünk egy csatát a homeo-ezo söpredékkel szemben. Először is le szeretném tisztázni, hogy igen, vannak oltási károsodások, ez sajnos elkerülhetetlen. De mint minden alkalommal, most is el kell mondjam: az átoltottság társadalmi érdek, és nem egyéni helyzet kérdése - lehet ez ellen ágálni, azonban a számokkal nem érdemes vitatkozni. És most nem a naturahírekes elferdített számokra, és statisztikákra kell gondolni! Nézzük hát meg percről percre, mi is volt a gond ezzel az adással. Csak a lényegesebb pontokat fogom kiemelni, lévén hogy egyes pontoktól eltekintve az egész beszélgetés egy szellemi pöcegödör.
A teljes írás megértéséhez ajánlom egy korábbi posztomat, mely folytatásra szorul, de pár vakcinaellenes-bullshit cáfolata megtalálható benne, illetve a vedooltas.blog.hu blogot.
0:35
Nos, már a legelején a műsornak találkozunk egy teljesen fals meglátással: miszerint nagyon keveset tudunk az oltásokról - ajánlom azt a több száz tanulmányt a témában.
1:19
Innentől kezdi el dr. Ébert Jenő osztani a nem túl kiegyensúlyozott tájékoztatást arról, hogy mi az az oltási károsodás tulajdonképpen. Elmondása szerint a vakcináknak az egészen aprótól kezdve halálos mellékhatása is van. Igen, jól érzékeli az olvasó, kifejezésmódja azt sugallja, hogy pontosan ugyan olyan eséllyel lehet belehalni egy oltásba, mint amilyen eséllyel lesz ideiglenes bőrpír annak helyén. A valóság azonban az, hogy az elmúlt 10 évben, példának okáért Amerikában, a VAERS (oltási ártalmakat gyűjtő Amerikai adatbázis) szerint 108 haláleset volt, ami a himlőoltással volt összefüggésbe hozható. És akkor számoljunk egy keveset. Az Amerikai populáció 2005. Július 1-én 295,52 millió ember volt. 10 évvel később, ez 320,22 millió volt, tehát 10 év alatt 24,7 millió ember született, a CDC szerint ennek 92%-a volt himlő ellen oltva, 22,724 millió ember. Ha ezt a 108 halálesettel összevetjük, a halálozási arány az oltásokra nézve ez esetben 0,000475%. Még ha azt is mondjuk, hogy a VAERS csak nemrég kezdte meg működését, és ezt a számot duplázzuk, akkor is nagyon alacsony lesz. Így úgy gondolom, csak úgy elejteni egy olyan állítást, hogy a vakcinákba bele lehet halni, több mint felelőtlenség, és tájékozatlanság. Kicsit még általánosít az úr a továbbiakban, de semmi extrém, úgyhogy menjünk tovább.
Kiegészítés:
2:47
Ébert úrtól megtudjuk, hogy gyakorlatilag az életünkben megjelenő negatív dolgok azok az akár hetekkel korábban kapott oltástól is lehet. Ezzel nem vitatkozom - azonban ismét, egy általánosított tényt hallunk. 10 évre rá ha meghalok, az is az oltástól lesz? (Szerintük lényegében igen egyébként.)
3:53
Vissza a múltba évtizedeket: dr. Kürti Katalin szájából elhangzik az első érv, amivel az első himlőoltás ellen harcoltak - az idegen anyag a testbe juttatásának káros mivoltja, illetve az "invazív" kifejezés. Kérdéses persze, hogy mit tekintünk idegen anyagnak. Az oltásban lévő szerek, melyek ugyan úgy molekulákból vannak mint bármi más, mennyivel idegenebbek, mint az a csokoládé, melyet gyermekünknek adunk? Társadalmunkban jelenleg, mi olyan anyaggal találkozunk, ami 200 éve még idegennek számított, mégis manapság életünk szerves része lett? Nagyon sokkal, csak megsúgom. Az invazív kérdéskörben pedig tisztában kell lennünk a fogalom valódi jelentésével, és nem is kell többet mondjak:
"A beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy más testnyíláson keresztül behatoló fizikai beavatkozás, ide nem értve a beteg számára szakmai szempontból elhanyagolható kockázatot jelentő beavatkozásokat." (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről)
4:36
"...vagy az oltás lesz, ami felgyorsítja a folyamatot?" Tehát az elképzelés Mariann fejében az, hogy egy betegség lefolyásának módját valami módon az oltás puszta ténye erősíti. Ez megint csak egy, a sokak fejében kialakult miszkoncepció eredménye, miszerint az immunrendszernek "ereje" van. Az, hogy ez a miszkoncepció a fejekben helyreálljon, tudatosítani kéne az emberekben, hogy az immunrendszer nem csak pár T-sejt, akik néha vadásznak, hanem sejtek, szövetek és szervek egy roppant komplex együttese. De hadd ne én olvassak már más helyett...
5:18
És már elkezdődik az autizmus gondolatának enyhe elszórása. Kürti szájából elhangzik az a téboly, hogy az oltásoktól megeshet hogy a gyerek megáll a fejlődésben. Aztán kiderül, hogy minden, a fejlődés során tapasztalható hiba, a vakcinákra vezethető vissza. Beszédhibás a gyerek? Az oltás miatt! Még itt hangzik el az az érdekes gondolat, hogy az oltási károsodások esetén okot kell keresni, okot kell találni. Na itt a hiba. Hogy kell...
7:35
Lappangási idő kerül terítékre, megtudjuk hogy ez a fogalom is az oltásokkal állítható párhuzamba körülbelül. Szégyen.
8:47
Megtudjuk azt is, hogy lényegében bármi utalhat autizmusra. Mondom BÁRMI. Valahol, Wakefield most nagyon felnevetett...
11:00 és annak környéke
Felmerül, hogy ők azért ilyen borzasztó okosak, mert megfigyelésekre és tapasztalatokra alapozzák az egész zagyvaságukat. Kérdésem a következő: egy anya, a gyermekével kapcsolatban mikor lesz reális? Még a legerősebbek is hajlamosak sok mindent túlreagálni az anyaság szorításában. Ez intelligencia, és kiegyensúlyozott értékrend kérdése. Amennyiben ez nincsen meg, pontosan ugyan olyan kiegyensúlyozatlan lesz a megfigyelés is, illetve az abból tévesen levezetett "orvosi" ténykedés. Egyszerűen téves az a meglátás is, hogy kevés tanulmány készül az oltásokról. Rengeteg van. De ha valaki gyűlöli teszem azt Kafkát, ne mondja már hogy kevés írása van, és azért gyűlöli, mert alig írt, és mégis híres. Ez struccpolitika. És így lesz MINDENBŐL autizmus. Amerikával pedálozik kicsit Ébert, az ostoba mozgalmuk melegágyával, és megpróbálja az incidencia fogalmát felhasználni őrültsége megmagyarázására. Az autizmus, pont az előbb mondták ki, hogy spektrumzavar, ami egyre szélesedik ahogy megismerjük - persze hogy nő az incidencia, ahogy felfedezzük, hogy egyre szélesebb spektruma van az arra utaló jelenségeknek. Ezek az emberek megint csak elfelejtenek valamit: nem a múltban élünk, és a világ halad, a tudomány fejlődik, velük ellentétben! És csak az adalék: régen is oltottak. Ráadásul teljesen más vakcinákkal mint azt ma teszik: sokkal biztonságosabbak, és a szervezet számára nem annyira megterhelőek.
13:08
A változó világ elfogadhatatlansága, valami egészen elképesztő szinten jellemzi ezeket az embereket. Az, hogy ők képtelenek alkalmazkodni, azt nem a világra kéne kivetíteni. Igen, több a kötelező, hiszen fejlődünk. Megtehetjük, hogy minél több dologtól védjük meg az emberiséget, és a fentebb említett okból már sokkal gyorsabban végezhetjük ezt el mint korábban.
14:48
Kürti egészen elképesztő kijelentést tesz: a természetben nincsen olyan, hogy a szervezet egyszerre egynél több betegséggel küzd. Nos, én most venném el tőle a titulusát. Valószínűleg ezért vagyok én is itthon egy hete, sclerosis multiplex-el, övsömörrel, és megfázva. Igen. Egyszerre egy dologgal, a természet kiválasztja hogyan akar lebetegedni, istenem...
16:00 körül
Ébert, a japán kutatásokat emlegeti. Azonban egy dolgot elfelejt megemlíteni: Japán egy szigetország. Saját közösségük roppant mód zárt, össze sem hasonlítható mondjuk egy Európai országéval. A szükséges hozzáállásuk így aztán teljesen más, mint a mi esetünkben. Hogy ez miért igaz fokozottan, az később még ki fog derülni, egyelőre maradjunk annyiban, hogy az elszigetelt közösségek közt nagyon sok betegség még csak nem is ismert. Aztán jön megint egy olyan szókapcsolat, ami orvos szájából, hát... Védekező immunrendszer. Az autoimmunitás nem az immunrendszer védekezése, nincsen mitől megvédje a szervezetet, hanem annak az (látszólag) ok nélküli megtámadása. Hosszú évek óta próbálnak rájönni az autoimmun betegségek okaira, de Ébert, az orvosok gyöngye, bizony már ezt is tudja: védekezik az immunrendszer saját szervezetünk ellen. Nobelt a csávónak, a világ egyik nagy problémáját megoldotta! Az ok: az adalékanyagok, amiket meg is nevesít - higany, és alumínium.
17:40
Miután Mariann hirtelen elmondja, hogy háziorvosuk felvilágosította, hogy a gyerekeknek adott vakcinák már nem tartalmaznak higanyt, Ébert gyorsan visszakozik is. Ennyit a hitelességről. De van alumínium! És ez így igaz. Nézzük miféle ökörségeket hallhatunk ez ügyben, úgyhogy meg kell álljunk kicsit. Valóban létezik egy Makrofágiás myofasciitis nevezetű állapot, rövid nevén MMF. 1993-ban írták le először a betegséget, melynek lényege hogy mikroszkopikus léziók jelentkeznek az izom-szövetben, mely fáradtságot, és izomfájdalmakat okoz többek között. Egyes kutatások arra mutattak rá, hogy az MMF lehetséges kiváltó oka lehet Alumínium-hidroxid adjuváns, melyet a vakcinákban használnak: ugyanis az injekció helyén alumínium depozitok képződhetnek, melyet aztán a makrofágok megtámadnak, egy stabil, és folyamatos gyulladásos állapotot fenntartva. Viszont hallgassuk meg, mit is mond Ébert? Hogy a makrofágok az agyba viszik az alumíniumot. NEM viszik az agyba. A környező szövetekig, illetve a legközelebbi nyirokcsomóig viszik el, ha elviszik. Természetes táplálkozásunkból sokkal de sokkal több alumínium jut el az agyunkig, mint a vakcinálásból, és hozzá kell tenni, hogy még így is az agy az utolsó szervünk, az alumíniumot felhalmozók listájában. És ezt laikusként, puszta angoltudással vontam le ebből a tanulmányból. Ugyanitt kell megemlíteni, hogy míg napi 9-14 mg alumíniumot elfogyasztunk az aktuális, ezen idők emberére jellemző étrenddel, addig egy vakcina kb. 1 mg alumíniumot tartalmaz. Értem? Forrás itt és itt. Ettől függetlenül, az emlegetett ASIA szindróma valóban összefüggésbe hozható az MMF-el, azonban jelenleg elég kevés tanulmány mutat erre rá nyíltan. És ismét: ennyit a hitelességről.
19:50
Átmentünk Antal Valériába. Deodorant kérem szépen! Kell többet írjak? Szerintem nem...
20:20
Így kell egy értelmes megnyilatkozást átvezetni hülyeségbe: igaz, hogy az agyonhasznált antibiotikumok az elmúlt években már előre több bajt szültek, mint gondoltuk volna, azonban kérdem én, hogyan tudja egy orvos az antibiotikumot és a védőoltást pontosan ugyan azon kalap alá venni? Hát kérem, úgy, hogy jusztifikálnia kellett saját téveszméjét, valamivel, ami kivételesen igaz. Gratulálok, szép volt, most hogy megtévesztett egy csomó embert, leülhet Katalin.
29:04
A lengyel vizsgálatra, ami azóta a vakcinaellenesek egyik fő "érve", egyelőre nem szeretnék reagálni, ugyanis egy teljes posztot megér a téma kivesézése.
24:50
Kicsit pörgünk azon, hogy a jogi szabályozás felénk roppant mód megköveteli, és betartatja az oltási rendet. Az a baj kedves "doktorok", hogy tranzitország vagyunk. Mindig is mi voltunk Európa védőbástyája. Egyszerűen területi elhelyezkedésünk okán - ezzel az erővel azon is háboroghatnánk, hogy a gonosz törökök miért rajtunk keresztül szerettek volna Európába jönni... Meg kéne már végre tanulni megérteni, hogy a világ statikus - vagy igazodunk hozzá saját helyzetünkhöz mérten, vagy végünk van. Mint ahogy ők ketten is igazodtak, és homeopaták (sic!) lettek...
25:35
Aki nem téveszmés, és van felelősségtudata, az NEM mondja ezt.
26:15
Felmerül ismét a mártírkodás problematikája. Kérdem én, tanulmányok tucatjai által alátámaszott, a valóságban is tökéletesen működő, az egyetemeken világszerte oktatott dolgot miért kéne külön vállalni bárkinek is? Az orvostudomány ezen része bizonyított. Igen, tudom, az antivakcinások is bizonyítottak, mondjuk Disneylandben, igen... El vagytok tévelyedve kedveskéim, felcseréltétek a szerepeket. Úgy adja elő Katalin ezt a dolgot, mintha ez valami forradalmi szerep lenne - persze, valahol az. Csak egy gond van az ostobasággal: valahogy olyan mint a halál. A halott nem tud róla hogy meghalt, de mindenkinek nagyon fáj körülötte. Úgyhogy marad a forradalmasító butaság fegyverként lengetése. A jogszabályaink, pedig ismét: okkal olyanok, mint amilyenek. Tudom, roppant nehéz ezt elfogadni - no az a hős, aki mégis megteszi, és nem ezek az emberek, akik több ezer másikat veszélyeztetnek.
28:00
Elhangzik egy igazság. Az mindig kell a végére.Azt hiszik, attól lesz hiteles amit előtte mondtak. Sajnos nem.
32:05
Elhangzik Katalin szájából, hogy ugyan ő nem akar ijesztgetni, de azért csak meghalt egy gyerek, miután évekkel a korábbi oltási problémák után újraoltották. Amúgy emberek, én nem akarok senkit ijesztgetni, de pont egy olyan konyhakéssel öltek meg a napokban valamit mint a Tiéd. Nem akarod megnézni hogy megvan-e a szekrényben? Érdekes módon, többféle keresési módszerrel sem találtam az említett esetről információt. Arról igen, hogy 11 hónapos gyerek meghalt agyhártyagyulladásban, mert nem volt oltva - igaz, ez nem az AV-mozgalom hibája, hiszen a vakcina nem volt elérhető azon a területen. Azonban talál még az ember írást a hat éves spanyol fiúról, akinek vakcinaellenességük oda vezetett, hogy 1986 után először, diftéria ismét áldozatot követelhetett magának... A továbbiakban önellentmondásba kavarodik ismét: míg az előbb még minden szervezet más és más volt, most azt várná el az orvosoktól, hogy tökéletesen ismerjen egy állítólagosan teljesen egyedi szervezetet. A "kell" kifejezés használata, több mint arroganciát sugall.
32:56
Itt pedig elhangzik egy bújtatott felhívás a szülők felé: kényszerítsenek ki változást. Tehát a tömegek, akiket megvéd az orvostudomány a haláltól, kényszerítsék ki ettől a rétegtől, hogy téveszméiket igaznak találják. Csodaszép, és visszataszító egyben az elszántság, amivel a hölgy a halált propagálja.
33:25
Itt aztán szóba kerül az a spanyol gyermek, aki diftériában meghalt. Ébert szerint, egy félreértés miatt keltek ki az abban a környezetben élő szülők a beteg gyermek szülei ellen, hiszen az ő gyerekeik oltottak voltak a diftéria ellen. Ez megint csak, annak a teljes képzavarnak az eredménye, hogy egy kórokozó nem tud fejlődni, változni. Ez a gyerek egy ketyegő bomba volt abban a környezetben, és a korábbi antivax-bullshit kollekciómban el is olvasható hogy miért.
Innentől kezdve a műsor a továbbiakban már csak a számok ferdítésén dolgozik, és azon, hogy elhitesse azt velünk, hogy valójában nincs is szükség védőoltásokra. Kérdem én, Ukrajnából, a Balkáni országokból, ami betegségek érkeznének, mi védene akkor meg minket, és Európát?
Megsúgom: semmi.
Ez a két vészmadár egyébként turnén van, szórják magukból a tévhitet, úgyhogy nem ez lesz az első találkozásunk velük. Azonban az, hogy a Jazzy lement VNTV színvonalba, az már nagyon rosszul esett.
Másfelől persze ez a szám nem veszi figyelembe a bevándorlást, amiről nincs adatom és nem akarok utánakeresni. Mindenesetre egészen biztos, hogy az általad kiszámított oltási halálozási aránynál a valós arány jelentősen kisebb."