Hanula Zsoltnak hála, az MMS-helyzetről áttekintést kaphattunk a közelmúltban, azonban vajon van ennél lejjebb? Elkeserítő a tény, hogy bizony, van. Hála égnek, idehaza még nem tudjuk, hogy mennyire durvult el a helyzet, de gyámügyes legyen a talpán, akinek nem állna fel minden szőr a hátán a jelenségtől, melyről most írni fogok.
Túl hosszan nem kívánom ecsetelni, mi is az a Magic Miracle Solution, vagy rövidítve MMS. Lényege, hogy nátrium-kloritot "aktiválunk" (sic?!) valamely savval, mostanság első sorban sósavval, és ezt vízben oldva felhörpintjük. A téveszme szerint ez az oldat mindenből meggyógyítja az embert: nem viccelek, mindenből. Legyen az megfázás, rák, vagy autizmus, a halálból feltámadás, az MMS megoldja. És hogy mi is a valóság? A valóság az, hogy a reakció során klór-dioxid keletkezik, ami hát nem éppen a legbarátibb anyag: vízkezelésre, és fehérítésre használja az ipar. Ráadásul nem gyógyít semmit. Néhány téveszmés megpróbálhatja az embert akciós potenciálok emlegetésével hülyére venni, azonban ennek bedőlni, nem szabad. Így aztán, a félreértések elkerülése végett tisztázzuk mielőbb: tudom, hogy ez nem hipó, de én a posztban, a továbbiakban annak fogom nevezni, és az MMS-kezelés (sic!) folyamatát hipózásnak. További remek információkat találhattok a már említett cikkben: link ITT. Tényleg olvassátok el, különben a poszt java értelmetlen lesz. Jelen poszt fókusza, az autizmus, és annak gyógyítása MMS-el, és egy egészen szélsőséges példa erre, folytatva a nem régen posztolt anyag tematikáját.
Az autizmussal kapcsolatos kutatások élvonalában
Az autizmus elsősorban az aggyal kapcsolatos elváltozások eredménye. Gondoljuk persze. Tapasztalatok, és kutatások alapján kimondhatjuk, hogy tízből kilenc, autisztikus spektrumzavarral (ASD a következőkben) élő ember küzd gasztrointesztinális problémákkal, mint a Crohn-betegség, vagy az "áteresztő gyomor" szindróma. Régóta gondolkodnak egyesek így aztán, hogy az emésztőrendszer mikrobiomja (az emésztőrendszer mikroorganizmusai alkotta rendszer) az autista betegeknél más lehet, és talán ez felelős a tüneteikért. Így aztán tanulmányok hada készült ez ügyben, reménykedvén abban, hogy ezen rendszer helyreállítása (amennyiben hibás) javíthat a betegek állapotán.
Ez a tanulmány az elsők között hasonlította össze egy ASD-s, és más gyerekek egy-egy csoportját, hogy kiderüljön, van-e különbség ezen csoportok mikrobiomjai között. Érdekes módon, a vizsgálat egyik eredménye, hogy az autista gyerekek esetében azt fedezték fel, hogy a Clostridium baktériumtörzs, és főképp a C. histolyticum fajta, az ASD-s csoportban sokkal magasabb, mint az egészséges csoportokban. A Clostridium törzs ismerten neurotoxin-termelő, így egyesek úgy gondolják, hogy példának okáért, ez a differencia a bélflórában, vezethet ahhoz, hogy túl sok toxin jut a vérbe, mely aztán ASD-hez vezethet. Érdekes módon, autista szülők gyermekei arról számolnak be, hogy a fellángoló gyomorbántalmak alkalmával az ASD tünetek is romlanak. Ezen keresztül jöttek rá arra is, hogy a Vancomycin nevű, baktériumfertőzések ellen használatos antibiotikum átmenetileg javíthatja az autista betegek állapotát. Azonban ez is csak egy összetevője annak a roppant komplex körülmény együttesnek, mely az autizmushoz vezet(het), és ezzel párhuzamban gyógyult autisták ezreit hallucinálni nettó blődség.
Téveszméből épített ingatag vár szindróma
Így aztán, ezt nagyon-nagyon sok csodamódszert önmagából kiokádó ember fel is kapta, és egyesek szigorú diétával próbálják gyógyítani az autista gyermekeiket. Kertész Nikoletta Zita, egy magyar ASD-vel élő gyermek anyukája, aki belekergült ebbe a témába, és olyan őrületet épített köré, amit bárki megirigyelne. Csak egy pár példa, az autizmus gyógyítását mivel is képzeli el: biomedicina, homeopátia, táplálékkiegészítők, mágnesterápia (nehézfémkivezetés, méregtelenítés), Vargha -gyógymód. Kell többet mondjak? Előadásaiban vegyülnek a veszettebbnél veszettebb téveszmék, mint az oltásoktól való rettegés, egy szimpla diétával, és mozgásterápiával, és egyéb, bizonyítottan (és bizonyítottan nem) hatékony terápiás módszerek leírásával. Ami a borzasztóan megtévesztő ebben, hogy talán valódi eredmények érhetőek el, azonban azoknak semmi köze nincsen a homeopátiához, vagy Vargha ál-doktorhoz. Így aztán a tudatlan és tapasztalatlan felhasználót ezekbe a súlyosan konteós világokba vezeti szépen Nikoletta, ami finoman szólva sem túl jó dolog - Facebook-csoportjában (ami valamiért zárt, mert ugye ez egy nagy titok!) burjánzik az oltásellenesség és az egyéb téveszmék. Így megy ez kérem szépen. Wakefield ismét megdörzsölte a tenyerét valahol.
Egyik kedvenc meglátásom tőle a lyukas bél szindróma fejtegetésénél található, ahol is azt írja: "A lyukakon keresztül az emésztetlen ételek kikerülnek a véráramba." Nos, megpróbáltam egy pillanatra elképzelni a véráramban úszkáló nem rendesen megrágott rántott húst, de nem igazán sikerült. Biológia egyes. Vargha, Váli, soroljam még? Elég csak végignézzük az általa kínált "gyógymódot". Súlyosabbnál súlyosabb biológiai tévedések követik benne egymást, mely persze egy aggódó szülőnek mit sem számít. Annyira tudományosnak néz ki az egész, hogy bárki könnyen megtéveszthető a dologgal, a sok-sok táblázatával, és laikusnak is átadható formában közzé tett biológiai nonszenszek, tudással megalapozottnak tűnő prezentálásával. Aztán még mielőtt a szabadon ébredők honlapot, a mindenegybenblogot, és youtube videók garmadáját is felsoroló halál komolynak gondolt "forrásokhoz" jutnánk, terül elénk a lenti látvány. Kérdem én, normális dolog ez? Van baj a toronyban, kétségkívül.
Egy (ál)szent!
És akkor jött Kerri Rivera, az amerikai, hipóba mártott szent, kiemelkedvén a Genezis Egyházából. Ő is a fent említett hipotézisbe őrült bele, azonban egy sokkal de sokkal durvább módon. Kerri megalkotta a saját úgynevezett CD-protokollját (klór-dioxin protokoll), mely állítása szerint, meggyógyítja az embereket az autizmusból. És most jön a dolog kemény része. Ugyanis Kerri elképzelése szerint, az ASD tüneteket a gyomorban, és végbélben lakó férgek okozzák. Így aztán mint megszállott MMS-üzletasszony mit is tesz? Hát MMS beöntést tanácsol! Igen, jól olvastátok. Hipóval beöntést. Aztán a gyerekek a képzeletbeli "kötélférgektől" megszabadulnak.
A gond az, hogy a "kötélférgek" nem léteznek. Viszont a gyomor és bélfalakról leszakadozott darabok igen. (A félreértések elkerülése végett: igen, a gyerekekkel itatják is az anyagot, a beöntéseken túl.) Azért van amit a gyomor és a belek sem sem bírnak el: például a konstans, napi többszöri, végbélen át történő hipós beöntést. A gyerekek betegessé válnak, hánynak, belázasodnak, rohamaik vannak, amiket a szülők kitörő örömmel ünnepelnek, hiszen az autizmus "távozik a testükből". Kerri egy másik kedvenc tébolya: a beöntéseket 18 nappal telihold előtt a legérdemesebb kezdeni, ugyanis ekkor a legaktívabbak, és ilyenkor szaporodnak a paraziták. Mindezt egy olyan szekta tagjaként hiteti el emberek ezreivel, melynek főpapja azt képzeli hogy az Androméda nevű égitestről küldték a Földre hogy meggyógyítsa az embereket. A tiltakozó gyerekekkel szemben a protokoll dupla beöntést javasol. Elborzasztó. Elmebeteg dolgaik közt van az is, hogy amennyit csak bírnak, lenyomnak a gyerek torkán a Vermox nevezetű, bélféreghajtó gyógyszerből, súlyosan túladagolva vele őket. A cél szentesíti ugyebár az eszközt, de kérdem én: szülők ezek?! Aztán ott vannak még Rivera csoportjában a minden bizonnyal fizetett felszólalók, akik az egekbe magasztalják a módszert, és rendszeresen meg-meg jelennek, halálra hálálkodva magukat, hogy meggyógyult gyermekük egy jelenleg gyógyíthatatlan kondícióból.
Aztán ott vannak a hamis képeket posztolgatók, akikre Kerri kitartóan lecsap, és blődségeket beszél hozzá. Ez kérem szépen, amit látunk, az önigazolás felsőfoka. Ugyanis a fenti képpel egyetlen gond van, de az elég súlyos: mégpedig hogy ezt nem a tisztelt anyuka gyereke kakilta. Ugyanis alaposabb utánajárás után az ember PONTOSAN ugyan ezt a képet találja meg egy 5 évvel ez előtti fórumbejegyzésben. Ehhez csak gratulálni lehet.
A teljesség igénye nélkül, pár további képpel szeretnék hozzájárulni a téboly teljesebb megértéséhez és elborzadáshoz:
"Minden adag CD után a 3 évesem azt mondja depresszív hangon "Nem érzem magamat túl jól, valami nincs rendben velem." Csak két cseppen van (szuperlassan haladunk) és ezt a férgek távozásával asszociálom. Most már valahogy harcol velem az adagok ellen. Lymeos. Mit tehetek érte, hogy segítsem őt a detoxikálásban?"
"A fiam egy éve van CD-vel kezelve, és most kezdtük GCMaf permettel (konteós immun-aktivátor) kezelni, és eszi a bravo yoghurtot is (a GCMaf konteós "probiotikus joghurtja) arcüreggyulladása van és gyomorfájásra panaszkodik és már három napja sír felfüggesszem a joghurtot és a permetet? Nem tudom mit tegyek egyáltalán nem úgy néz ki mint aki jól érzi magát"
"Csak tudatni akarom, hogy fogadjátok elismerésem és megbecsülésemet az áldozataitokért."
A téboly időközben nemzetközivé súlyosbodott. Jim Humble, különböző keresztény szervezeteken keresztül Afrikába juttatta az anyagot, ahol elmondása szerint 175 ezer (!) embert gyógyított meg vele maláriából. Kár hogy ezt nem mondta el senki más, csak ő, meg a szektája.
2015-ben Riverát sorozatos támadások érték, és az egész MMS-társulatot hála égnek. Miután Daniel Smith MMS-forgalmazót perbe fogták, Rivera is lelőtte honlapját egy időre, azonban napokkal később újra elérhető volt. 2015 Július 6.-án aztán Illinois állam perbe fogta a gyerekkínzót fogyasztóvédelmi okokból, miután végre kitette a lábát Mexikóból, ahol meghúzta magát, és elérték hogy Rivera ne népszerűsíthesse és forgalmazhassa az MMS-termékeket, ugyanis semmiféle tudományos bizonyítéka nincsen annak hatásosságára. Kis lépés Illinoisnak, de nagy lépés az emberiségnek. Ettől függetlenül, a szekta kitartóan működik, Amerikában a téboly egyházát nehéz lelőni. De mindennek eljön a maga ideje.
Természetesen azért, mind minden humbugoldalon, ahol "gyógyszereket" kínálnak alternatív forrásból, ott a kis kitétel a lap alján:
(kivonat) Egészségügyi tájékoztatás: a weblapon közzétett információ nem alkalmas a szakképzett orvos által adott egészségügyi tanácsok, diagnózisok, vagy kezelések kiváltására. Minden itt fellelhető tartalom csak általános információs célokat szolgál. Kerri Riviera, az Autismo2 és társvállalkozásai nem vállalnak felelősséget a weblapon található információkkal kapcsolatban. Egyedül Ön a felelős a gyermeke, és önmaga egészségével hozott döntésekkel kapcsolatban.
Kell itt többet mondani?
Források:
https://nomorebleach.wordpress.com/2015/06/26/illinois-gives-kerri-rivera-her-walking-papers
https://www.the-newshub.com/general/louis-daniel-smith-convicted-for-marketing-and-selling-miracle-mineral-solution-or-chlorine-dioxide-as-a-miracle-cure
http://debunkingdenialism.com/2015/07/06/kerri-rivera-to-stop-promoting-and-selling-bleach-quackery-in-illinois/
http://www.scientificamerican.com/article/gut-bacteria-may-play-a-role-in-autism/
http://cdautism.org/