Van egy kis város oroszhonban, Vyborgnak nevezik. Miért érdekes ez? (Ez egy újabb reposzt, nagyfelbontású képekkel:))
Mert Vyborgban maradtak középkori romok elfogadható állapotban. Ugyanez Oroszország többi részéről nemigen mondható el. Tulajdonképpen Vyborg maga egy érdekesség, mert egy svéd kastély áll ott, egy történelmileg finn földön, ami viszont ma a ruszkikhoz tartozik. Itt áll a kastély, mely 1293 óta tornyosul, egészen pontosan azóta, hogy a svédek Vyborg kikötőit megszerezték maguknak anno. Itt rendezik meg minden év júniusában a Lovagok Tornáját, melyre nem kis túlzással mondhatjuk, hogy egyike a legérdekesebb középkori hadvilágot felelevenítő hagyományoknak. A tornától kezdve, a tömeg-csatán át van minden amit akarhat egy ember, aki kicsit is érdeklődik a hasonló dolgok iránt. Én magam nagy rajongója vagyok ennek a világnak, és ezt látván nekem legalábbis nem csak a nézéshez jött kedvem:P Ebből a kis buliból közlök most pár képet, és a végén egy kis extrát:) Élvezzétek!
És akkor jöjjön a beígért extra:D
Állítólag talpon lenni és hadakozni jobb, mint "halottnak" lenni, mert a fekvők szenvedik el a legtöbb balesetet: a tömeg ahogy megtapos, bizony törések, ficamok, nyalánkságok... Az emberkék (már aki megengedheti magának, és többnyire csak őket hagyják játtszani, mindjárt olvasod miért is) 2 mm-es acéllemezpáncélokban vannak, amik belülről teljesen béleltek. Szóval ne feküdj le, ha egy nap Vyborgban találod magad, valamelyik történelmi csata újrajátszásakor, amint a tömeg rohan feléd hadonászva alabárddal:D