Van egy ember Indiában, akit Prahlad Jani-nak hívnak. 83 éves. És elmondása szerint 70 éve nem eszik, és nem iszik.
Elmondása szerint a titka abban rejlik, hogy egy istennő, Shree Visa Yantra áldását kapta gyermekkorában, így az Ő energiáiból táplálkozik - mintegy megvetve minden földi táplálékot. Így aztán ideje nagy részét az indiai Gujarat tartományban tölti az idős úr, többnyire Ambaji falu egy szentélyének környékén. Érdekesség hogy Yantrát nem szabad látni, és képmást készíteni róla. Így Asuri Ambaji szent templomában nincsenek képek, és szobrok az istennőről.
2003-ban már alávetették egy vizsgálatnak az öreget, hogy kiderüljön mi is igaz a "meséből", ám akkor az aktát végül bizonytalan eredménnyel zárták: ugyan emberünk tíz napig ténylegesen nem evett és ivott, ám a kísérlet végére egy keveset fogyott - ez volt az indok az eredményre. Most hogy india ezerrel pörög, és jeget talál az űrben, meg atombombával fenyeget, az öregurat megint megvizsgálják. A 15 napos kísérlet során ismét nem fog táplálkozni. Az eddigi hat nap egyik egyértelműen különös eredménye, hogy nem jár ki wc-re: a vizelete felszívódik.
Persze feltehető a kérdés hogy hogy jön ez a poszt címéhez. Nagyon egyszerű: Dr. G Illavazhagan állítása szerint az orvostudomány mérföldköve lenne ha ezt a jelenséget megértenénk. Ez mind szép és jó, mégis akármerre megy az ember a hatalmas interneten, mindenhol azt látja: a DRDO is jelen van bizony. A DRDO tulajdonképpen az indiai "védelmi kutatóközpont" ahogy finoman mondjuk, durvábban a hadipari nagyágyú. És bizony mindenhol ott a "szuperkatona" kifejezés is. A harcos, aki hetekig bírja kaja és pia nélkül.
W. Selvamurthy, a DRDO egyik segítőkész tudósa a következőket nyilatkozta: "A csapataink nagy magasságokban, sivatagokba, víz alatt, és a levegőben, zárt mikro-környezetekben és alacsony intenzitású konfliktusokban tevékenykednek. Meg kell őrizzük épségüket ilyen környezetben, hatékonyabbá tenni őket, és a megfelelő támadóerőt biztosítani számukra."
Szóval mikor jön a hindu szuper-hadsereg, a jógi-szoldzserrekkel?
Bár a 70 évnyi éhezés irreálisnak tűnik, de a zárt környezetben Prahlad által eltöltött 108 óra már így is meglepő - hiszen már így is sok fiziológiai határt lépett át a teste. Valószínűleg a bolygók közötti utazásra készülő India asztronautái felkészítéséhez is sok információt kíván lefejni az öregről. A nyilatkozatok azt is kihangsúlyozták, hogy egy természeti katasztrófa után az emberek túlélési esélyeit is növelhetnék. Mindezzel a sok felvetéssel pedig időközben mintegy a bácsi koplalásának miszticizmusát, isteni eredetét fojtották meg, mintegy lesilányítva egy felfedezésre váró dolog szintjére, melyet bizonyára majd mindenki megtanulhat. És szerintem ez így nincsen rendjén.
Mindenesetre kíváncsi lennék rá, hogy vajon az idős szent ember - merthogy szülőhelyén annak tartják -, ezt az isteni kegyet tényleg átadná-e azoknak, akik segítségével a hatékony gyilkolást, vagy a természetnek való nekifeszülést kívánják elérni. Az amerikaiak már kísérleteztek hasonló dolgokkal: hibernációval próbálták sebesült állatok életben maradási esélyeit növelni. Vajon ebből az emberből is áttételes patkány lesz?