Általában én csak a megélhetési bolondokkal foglalkozom, mert kellemes érzéssel tölt el, ha sok ember láthatja milyen gátlástalan hiénák egyesek. Azonban az ember néha belefut olyan dolgokba, hogy nem tudja maga sem hogy sírjon vagy nevessen. Példának okáért, ilyen Meleron is, akiről szólni fog az alábbi poszt. Tessék készülni - ez súlyos lesz.
Szóval békésen keresgél az ember az interneten, mikor egyszer csak abba botlik, hogy valaki félmillióért akar neki eladni egy gyertyát. Alapvetően ez különösebben nem kéne hogy meglepje az embert, a világháló tele van ilyen agymenésekkel, de akkor elkezd kicsit alaposabban olvasni, és keményen kikerekedik a szeme. Hogy kiről van szó? Ő önmagát mint Meleron prezentálja, a valódi nevéről kicsit később, mert ott is elég komoly gondok merülnek fel. Lényeg a lényeg, a nagy internetz berkein belül bizony kő kemény csaták folynak a mágusok (sic!) között. Fehér mágusok, fekete mágusok, segítők, angyalok, amit akarunk. Meleron, a feltételezhetően, és képei alapján középkorú hölgy, a fehér mágus, mindenféle ereklyéket árulgat. És itt most arra gondolna ugye az ember, hogy pár száz forintokért, tudomisén, egy angyal lecsípett körömdarabját eladja 1000 forintért, így megoldva a tegnapi pedikűr után maradt szarudarabok eltakarításának problematikáját, azonban nem: bemutatom pár termékét, hátha égnek áll a hajatok.
Ez a szép darab díszítőelem egy valószínűleg Kínai gyárból, például itt Ohrtren Zafran, a "Mester Őrző Oroszlán Istensége , Tanítója annak ...ki egy magasabb szintet ÉREZ ÁT BELŐLE... S VELE ÚGY ÉRZI ... TELJES LEHET AMIT EDDIG CSAK ÉRZETT..." Nem semmi mi? Fogyasztói ára 540 ezer jó magyar forint. Igen, annyi.
Ez a bizsu... Na ácsi! NEM bizsu. Ez itt Lhamarhir Éhlxaymar, az Atlantiszi spirituális és anyagi világi bőség mester angyala. Hovatovább, "NÉZD AHOGY SZÉTTÁRT SZÁRNYAI ÖLELIK SZERETVE A VILÁGOT..ÉS TÉGED..S MIKOR VISELED.... TE MAGAD VAGY..A SEGÍTŐ TEREMTŐ ....... EGY ANGYALI-ISTENNŐ ..SOKAKNAK - ÉBRESZTŐJE-MEGMENTŐJE ! HA ÉRZED... ÁTJÁRJA LÉNYED ÉS KELL EZ AZ ÚT...HÁT BONTSD KI VELE!!!" Hoppá. Fogyasztói ára 50 ezer HUF.
Most persze sokan felhördülnek, hogy miért ne adhatná el a hölgy a saját kézműves termékeit annyiért, amennyiért szeretné, azonban van itt egy kis probléma. Itt van példának okáért a Gruiáy tündérpillangó fülbevaló, aki mindig abban segít, amiben TE kéred. Mondjuk nem tudom, hogy a kínai tömegbizsugyáros lányokat ez mennyire hatotta meg. Ugyanis Gruiáy 10,500 forintért kél el Meleronnál, azonban egy gyors kereséssel könnyedén megtaláljuk egy japán online bizsubolt kínálatában kb. ezerötszáz forintért.
Vagy például Photbaoé, a bagoly-karkötő, "ANNAK AKINEK SZÜKSÉGE VAN RÁ ..SEGÍT BÁRMILYEN FÖLDI VAGY MISZTIKUS TANOK BEÉPÜLÉSÉBEN ..SÚG ÉS FEJLESZT..Ő MAGA IS TANÍT... INCOGNITÓBA ...HOGY MÁS NE TUDJA KI Ő NEKED !" Fogyasztói ára (vagy mondjuk inkább hogy viszonteladói ára) 20,000 forint. Azonban az Etsy nevű online bizsuboltból cca. 5000 HUF-ért tudod megrendelni.
Végül is, élni tudni kell, szokták volt mondani. Nem igazán merem megtudni, de gondolom én erre is megvan a kifogás. Meleron ezekbe a tárgyakba bizonyára valamiféle szellemeket zár, vagy azokat csalogatja vele, mert megvuduzta őket, és azért adja el a kínai tömegbizsukat, és hobbi-kézműves ékszereket 400%-os haszonnal. Egy familiáris igazán megér ennyi lóvét. Vagy itt van például húszezerért ez a csoda, melyet ingyenes szállítással tudunk megrendelni egy ezresért.
(a képért köszönet Magyar Attilának, én nem vagyok ilyen ügyes)
Viszont nem ezek a kedvenceim. Hanem a bögrék. Igen, bögrék. Itt van például ez a szokatlanul giccsesen visszataszító darab.
"CSODÁLATOS TÜNDÉR-ERŐKKEL TELI NAP VÁR RÁM ! - TÜNDÉR SZÍVŰ KIVÁLASZTOTTAK ERŐITALAIHOZ - MELERON ERŐESSZENCIA BÖGRE KURIÓZUM
Ha úgy érzed KELL NEKED ... mert tudod mit jelent... akkor használd erőtárát... ahogy Lelked kéri !
ára : 10.500 ft-ajándékba futár küldeményként belföldre !
(kedvezmények nem vonatkoznak rá valamint 1+1 ajándék kedvezmény sem
köszönöm a megértést )"
Azonban a csúcs, na az most következik gyerekek. Ezen meghaltok. 195 millióért (!) bárki megkaparinthatja az Univerzum kulcsát. "MINDENT MEGKAPSZ VELE-ÁLTALA BIRTOKLÁSA CSAK EGYETLEN FÖLDI EMBERNEK ADATIK MEG... EGY KIVÁLASZTOTTNAK !" Hoppá. Hát ennyi delláért ez a minimum, már bocs. RHÁSMAKMÁ UNIVERSIXA PÁNDRA ELENTRA WRONTEN USSH -( RUPEWU ) - MELERON MINDEN ERŐTÁR HORDOZÓ EGY-MINDENEK -MINDENSÉGEK ISTEN KULCSA valahogy így fest:
Azért ennél többre számítottatok, mi? :D Lehetséges amúgy, hogy a hölgyike egy képet próbál eladni. Cirka 70 amerikai dollár értékben ehhez igen hasonló technikával festett, "olcsó képek" címszó alatt, AliExpressen tucatszám találhatóak hasonló művek. Ez volt az a pont, mikor elgondolkodtam, hogy frankón őrült az eladó, és ő ezt elhiszi, vagy csak produkció az egész?
Minden esetre komoly máguscsaták indultak a Facebook berkein belül. Többen is ráébredtek az ingyen élés és lehúzás ezen nem túl szofisztikált módjára, és maguk is elkezdtek üzletet csinálni a dologból. Természetesen Meleron ezt nem nézhette jó szemmel - az évek óta (lehet hogy) hatékonyan működő üzletébe azért nem taposhat bele csak úgy akárki...
Így aztán, igazi mágikus vihar alakult ki. Fehér mágusok, a fekete mágusok ellen. Ahogyan azt írja Meleron:
valamint IRINA a csatlós és főtámagotó főboszorkánya korábban Irina Mária néven és még egyéb neveken
oldalai egyike https://www.facebook.com/Irina-1531142480519128/timeline
HOZZÁSZÓLÁSOK ALATT MÉG TÖBB HOZZÁSZÓLÁSBA EGY TÉNYFELTÁRÁS A FEKETE MÁGUSOKRÓL..Ő CSAK EGY AZOK KÖZÜL AKIK FÉNYRUHÁBA ÖLNEK IS HA KELL"
"És hát meg kell tanulnom egyedül megoldani az ilyeneket, s nem mindig máshoz rohangálni segítségért... Nos, én az ilyesmiket mindig úgy szoktam csinálni, hogy átadom a Lelkemnek az irányítást, soha nem magamtól találom ki, mit kell tenni vagy hogyan. A Lelkem jött is, segített is leszedni, kinyírtuk szépen, ilyen vörös színű fénysugarakkal. (Éreztem a Lelkem hatalmas erejét, láttam is Őt, gyönyörű volt. :) Jól ki is jelentettem, hogy SENKINEK nem hagyom magam manipulálni meg irányítani, vagy hogy zabáljanak belőlem, mert hogy nem vagyok eladó meg ilyesmik... Ekkora hátszéllel könnyű dumálni :) ... de meg lett a böjtje... Abban a pillanatban láttam is egy lapos hüllőpofát, dehát AKKORSE hagyom magam...)
Hát akkor ez rendben van, leszedtük, megsemmisítettük, tök jó meg minden, de a hátam közepén most egy égtelen nagy seb van, mivel jól beette magát a dög (hurrá...). Na most akkor mi legyen, toporog a Lelkem, én meg nem tudom a teendőket, valószínű Ő ment volna már a dolgára, nekem erre hirtelen bevillant, hogy hát a Plejádi segítők...! Óóó, kértem is gyorsan, hogy segítsenek, de ha jól éreztem, egyedül érkezett. Begyógyította szépen a sebet a hátamon, nagyon jó érzés volt. :) Éreztem, ahogy összepakolta. :) Na de ha már itt van, és ez ilyen szuperül működik (ezelőtt valahogy nem kértem a segítségüket...), akkor esetleg nem lehetne még egy valamit helyrepakolni....? De, persze, hogyne! :) Szuper, külső-belső nemi szervek tisztítását-gyógyítását kérném, mert vannak vele problémáim. Oké, elkezdte, éreztem, hogy csinálja, tök jó... Egyszer csak mintha jött volna még valaki, de fura érzetű volt (utólag már tudom, hogy sunyi), ami nem illik egy Plejádihoz, és azt mondta, hogy hoz még egy segítőt, hát rendben, legyen (nem voltam résen eléggé)...A két bordám között egyszer csak éles szúrást éreztem, kb. a napfonatom irányában, attól jobbra egy 10-15 cm-re. "De hogy a fenébe függ össze ez a méhemmel, jó messze van tőle!" Hát mindegy, biztos tudják, mit csinálnak. Azt éreztem, hogy bedugnak egy csövet, de biztos csak kiszedik, ami ott nem kell... Vége lett a gyógyításnak (is), kimentem mosdóba, és lefeküdtem, hogy most aztán milyen jó nekem... Erre megszólal a sunyi lapos pofájú hüllő, hogy "most beléd nyomtunk egy csomó petét" és röhögött... HOGY... MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII?????????????????????????? Éles fülcsengéssel jeleztek, hogy ... hát igen... AZTAK.VAEZTNEMHISZEMEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ..."
*** a blog.hu kérésére a tartalom egy részét eltávolítottam ***
Szóval tessék megnyugodni (vagy pont ne?): a téboly és az ingyen élés nem mindig a szemünk előtt, a médiában zajlik, hanem sokszor sokkal kisebb szinteken, sokkal betegebb emberek művelik ezt a műfajt. És talán még vevőköre is akad, akik frankón elhiszik, hogy ezek a szinte értéktelen bizsuk Atlantisz elveszett kincsei, melyre a női Szarumán valahogy rátette a kezét.